Gyöngy Enikő zománc és ötvösművész munkái - Belépés a flash változatba



bemutatkozás | kiállítások | elismerések | rólam mondták | elérhetőségek
főoldal | rekeszzománc ékszerek | rekeszzománc képek | impresszum | hírek

Rólam mondták

„Gyöngyökkel gyökereztél…”
Ékes zománcnűvészet a Mű-Terem Galériában

„Gyöngy Enikő világáról személyes megközelítésből tudok írni. Hiszen már a debreceni tanítóképző rajz speciálkollégiumára járó diákként is meglepett csendes, szerény, elmélyülésre született valójával. Beszélgetéseink során pedig nyilvánvalóvá vált számomra művészi érzékenysége, mely ha a sors is engedi, szakrális magaslatokra juthat. Cs Uhrin Tibor festőművész-tanár kollégám tűzzománc szakkörében pedig már megmutatta „oroszlánkörmeit”. Innen egyenes út vezetett a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepre, ahol Kátai Mihály festőművész és Pap Gábor művészettörténész szakmai és szellemi vezetésével megtalálta a tűzzománc-technika egyik legnagyobb kitartást követelő rekeszzománc –azsúrzománc, s általában az igényes ötvöszománc műfajában azt a művészi anyagot, amely lelkületével összhangot alkotva rövidesen magas művészi szinten megvalósított alkotások megteremtésére sarkallta.”

Makoldi Sándor festőművész




Szántai Lajos kiállítás-megnyitó beszédének részlete (elhangzott a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület Galériájában., 1998. szeptember 22-én)

Az Agancsos c. zománckép„Gyöngy Enikő zománcképein megelevenednek a lélek csendben működő, ám határozottan felszínre kerülő tájai - a madarakban vonuló csillagos égbolt képei. Itt most mégis egyetlen zománcképre szeretném felhívni a figyelmüket. Mintha Gyöngy Enikő érzékeny, elmélyülésre hajló művészetének ez lenne az igazi forrásvidéke. Az Agancsos címet viselő, a maga nemében páratlan kis remekműről van szó. Azért érdemli meg az átlagosnál nagyobb figyelmet, mert ezen a képen a teremtői alkotás örök folyamatát is nyomon lehet követni. Ha megfigyeljük ezt az álomképszerű színekben világló kis képet, akkor azonnal észrevehetjük, hogy egy teljesen nyugodt szempár néz velünk szembe. Hatása elől nem lehet kitérni, követi az embert, s a maga szelíd átható erejével mindent elcsendesít bennünk és körülöttünk. És ebből a méltóságosan nyugodt tekintetből, arcból elindul egy szellemi folyamat, s olyan mintha a homlok boltozatából, a koponyából indulna el a felfelé törő sarjadzás, növekedés. Ebből a csontboltozatot áttörő gondolatsarjadzásból indul és emelkedik tovább, majd válik ketté az ágas-bogas agancs.
Az agancskeret között pedig felizzik, felragyog a felkelő nap parazsas, piros, sugaras alakja. Ez a megvilágosodás igazi útja. Majd az agancs útjának mentén, de az elmélyült arc oldalából haladva, mintha elindulnánk egy belső útvonalon, átérünk egy sugaras szintre és ott elröppen egy madár.
A madár tekintete, szeme fénye mintha a férfiarc szempárjának folytatása lenne. Mintha ő most már ennek a szárnyaló madárnak a tekintetével látná a világot. Bármilyen különös: a felszínre törő, sugárzó gondolati izzás, a hajnal és az alkony pirosát megidéző fényfelszakadás ellenére ez az arc rezzenéstelen, szinte halálosan nyugodt.

Mégis olyan érzésünk támad, hogy a nemesen szép és tiszta, Csontváry vonásaival megelevenített férfiarc mögött egy valóságosan átható álomvilág kavarog. Olyan, mintha ő ebben a szabályos világfa alakjára, törzsére íródó öröklétben éberen álmodna. Ha tudjuk, hogy az éber álmodás magának a táltosi révülésnek a központi magja, akkor válik igazán beszédessé az, hogy Gyöngy Enikő formavilága milyen ősi rétegekből tör a felszínre és milyen magasság felé nyújtja gondolatvilágának eleven ágait.” 

Szántai Lajos



Gyöngy Enikő és a Gyöngy-Ház Zománcműhely kiállításának megnyitója
Mű-Terem Galéria. 1999. április 30.

„A művek alkotója, hasonlóképpen mint a gyerek vagy mint a Korona alkotói, hagyta és hagyja, hogy Isten vezesse a kezét. Ha valaki hagyja felnőtt korában is, ami a gyerek számára még természetes dolog, akkor a benne, vele született ősképek alakítanak-formálnak - ez esetben zománctechnikával - rendet. Miért fontos ez nekünk, akik nézőként vagyunk jelen egy kiállításon? Azért fontos, mert valamennyiünkben jelen vannak ezek az ősképek…
Csak azok a művek adják a szemlélő rendeződését is, melyek ősképekre alapoznak. Amikor az ember találkozik ezekkel a művekkel, a bennünk lévő rend válik cselekvővé; semmi sem idegen, egyetlen forma sem, amit itt láthatunk…
Ha ezzel a technikai tudással rendelkeznénk és kellő alázat lenne bennünk, ha kellő nyitottság a Fönt felé, ha meghallanánk e század pokoli zajában Isten hívását, akkor mi is meg tudnánk formálni ezeket a munkákat.”

Molnár V. József




Gyöngy Enikő és tanítványai kiállításának  megnyitója
Déri Múzeum, 2001. július 3.

„… Ha zománcművekkel először találkozunk, ezek a képek nagyon kicsiknek tünnek. Tudnunk kell, hogy a zománcművészetben minél kisebb egy mű, annál értékesebb: fordított arány van a méret és az érték között. A magyar Szent Koronának  -  melyet mértéknek tekint Gyöngy Enikő - a képeit mindig kinagyítva látjuk, így az a téves képzet alakul ki bennünk, hogy ezeket nagyon könnyű elkészíteni. Ezek a képek nagyon picik - mint Gyöngy Enikő munkái is -, minél kisebbek, annál nehezebb kihajtogatni a rekeszszalagokat és annál nehezebb rábírni ezeket a rekeszszalagokat arra, hogy maradjanak a helyükön, amíg a közeiket kitöltjük azzal a zománcanyaggal, amit éppen használni akarunk. Hallatlan biztos tudásról, kitűnő komponáló képességről tesznek ezek a művek tanúbizonyságot, és még valamiről. Hallatlan nagy belső fegyelemről. Ez a lélek fegyelme, nem a test fegyelme…”

Pap Gábor művészettörténész




Megjelent Gyöngy Enikő 2005-ben kiadott katalógusában:

„Gyöngy Enikő! Neve is azt a rejtélyt fedi fel, amit tevékenységével, művészetével szolgál: megtalálni azt a még legkisebb formát, s ebben a jelet, amit egy nő, ha magára ölt, jellemzi őt... 
Minden egyes ragyogó fényű ékszerén a világ képe fogalmazódik meg, mely keretbe foglalja az egyént…
Enikő szelíd, finom gesztusai mindenkor megidéződnek ékszereiben. Önmaga harmóniáját ékszerei is hordják. Teljességével van jelen abban, amit létrehoz. Az ékszerei sok nőnek jelentenek a minden- és ünnepnapokban méltóságot, tartást, egyértelműséget: ez vagyok, egy vagyok a mindenségben!”

Láposi Terka

 


© 2009 - Gyöngy Enikő - Minden jog fenntartva | Flash változat >